![]() |
A Kulturális Minisztérium jelentése Hort Község Kulturális életéről »
A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény az Egri Kulturális és Művészeti Központtal együttműködve MEGYEI AMATŐR TÁRLAT címmel pályázatot hirdetett nem hivatásos képző-és iparművészeknek bemutatkozásra, megmérettetésre. A Horti Kulturális Centrum felkérte a Tóth házaspárt, hogy pályázzanak! Tóth László és neje Guba Mária örömmel tett eleget a felkérésnek: mindketten 3-3 pályaművel vettek részt a megmérettetésen!
81 pályázó184 művéből választhatott a zsűri. A kiállításon (amely okt.18-tól nov.3-ig lesz megtekinthető Egerben a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház galériájában) végül 49 alkotó 81 műve szerepel. Tóth László mindhárom munkája díjazott lett, és egy üvegvitrinben került elhelyezésre. Tóth Lászlóné Guba Máriának egy havas tájat ábrázoló égetett képe nyerte el a zsűri tetszését. Szívből gratulálunk a Tóth házaspárnak!
( Kattintson a képekre a nagyobb mérethez!)
Könyvtár átadása, Magyar Kultúra Napja Január 22-én került sor a felújított könyvtár átadására, melyen jelen volt az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, Dr. Szurmainé Silkó Mária is. Strausz István népi fafaragó és Cseh Katalin Bernadett a Kulturális Centrum Igazgatója ez alkalomból a Pro Cultura Díszoklevél kitüntetésben részesült, melyet a képviselő testület adományozott számukra. Ezt követően a Magyar Kultúra Napja alkalmából kulturális műsor hangzott el. |
Településünkön 2007-ben a Községi Könyvtár és a Művelődési Ház egyesült, így a nevünk Hort Község Kulturális Centruma: Könyvtár, Közösségi Ház és Helytörténeti Kiállítóhely lett. Az összevonásnak fő célja az volt, hogy egyesült erővel tudjuk a kultúra területén a közösségmegtartó erőt és a minőségibb, európai szintű programokat biztosítani.

A könyvtár 1975-ben költözhetett be a ma is használt helyiségekbe - a régi Batthyány, majd Wintenberg kastély istálló részébe. A gyönyörű boltíves terek méltó helyéül szolgálnak a könyveknek. A könyvtárhoz közel, a kastély volt helyén épült a hatvanas években a kultúrház. A Helytörténeti Kiállítóhelyünk, mely szintén a könyvtár épülete mellett található, 2008. április 25-én nyílt meg.
Intézményünk tevékenységei és szolgáltatásai közé tartoznak a következők:
A könyvtári, közművelődési feladatok magas színvonalú ellátása.
Közösségi közművelődés.
Rendezvények, kiállítások szervezése.
Kiegészítő szolg.: - Internet hozzáférés.
A Közösségi Házban különböző vásárok, termékbemutatók tartása.
A KRÓNIKA (az Önkormányzat hivatalos negyedéves kiadványa) szerkesztősége itt tartja a szerkesztőbizottsági üléséket.
Kialakulóban van a helyi TV stúdiója, mely szintén intézményünkben kap helyet.
Könyvtári kedvcsináló
"Azok a könyvek, melyek a könyvtárak polcain szunnyadnak, még nem készek; vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz olvasó!" (Kosztolányi Dezső)
Szeretettel várunk mindenkit a Kulturális Centrum Könyvtárába, mely gyönyörű termeivel igazán méltó lakhelyéül szolgál a könyveknek, a kultúrának.
Könyvtárunk szolgáltatásai:
Kéthetente frissülő állomány, közel 20000 db dokumentum várja az olvasókat, melyeket 3 hétre kölcsönzünk!
Gondolunk azon lakosokra is, akik szemproblémák miatt nem látogatták eddig a könyvtárat: részükre az ún. Öregbetűs könyveket és a Hangoskönyveket ajánljuk!
(Öregbetűs könyv: nagy, jól látható betűvel írt könyv. Hangoskönyv: Egy vagy több színész olvassa fel a könyvet, melyet CD lemezre rögzítenek. Tehát ezt "csak" hallgatni kell!)
A könyvtárközi kölcsönzés által lehetőséget biztosítunk az olvasónak, hogy a horti könyvtár állományából hiányzó műveket is megkaphassa azáltal, hogy könyvtárunk csatlakozott az Országos Dokumentum-ellátási Rendszerhez.
2006. októberétől a horti képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveinek elektronikus formában történő hozzáférését biztosítjuk.
Tájékoztatást nyújtunk a katalógusok használatáról, könyvtárhasználatról, óvodai és iskolai foglalkozásokat tartunk a témában.
Segítséget nyújtunk az interneten elérhető adatbázisok és a különböző tájékozódást elősegítő honlapok használatában.
Könyvtárunkban E-Magyarország pont működik. Így jelenleg 6 gépen lehet ADSL vonalon, alacsony áron használni az internetet!
Nagy érdeklődésre tart számot nyaranta a falunap keretén belül szervezett Kézműves-udvar, ahol különböző kézműves techikákat tanítanak nekünk azok a horti és Horthoz kötődő emberek, akikre fontos, hogy odafigyeljünk, hiszen örömmel és önzetlenül tanítanak minket olyan mesterségekre, amiről a fiatalabbak már csak hallottak.
A nyári szünetben tartalmas kikapcsolódást nyújtunk a nagycsoportos óvodásoktól kezdve egészen a középiskolás korosztályig: hagyományőrző tecnhikák mellett az újdonságokra is megtanítjuk őket, közben pedig a sok-sok játék és nevetés teszi igazán jó hangulatúvá a nyarat! A tavaszi és téli szünetben az ünnepkörökhöz kapcsolódó foglalkozásokat tartunk minden érdeklődő részére.
Könyvtári adatok
Beiratkozási díj: 500Ft
Ingyenes: 0-16 évig, ill. 70 év felett
50%-os kedvezmény :
- 16 évet betöltött diák, hallgató érvényes diákigazolvány esetén
- GYES, GYED idejére
- Munkanélkülieknek
- 70 év alatti nyugdíjasok részére
Könyvtári állomány
( 2011. dec. 31.):
-18864 db könyv
- 2338 db brossúra nyilvántartású dokumentum
- 1335 db hang- és egyéb dokumentum (Hanglemez, CD, CD-ROM, DVD, hangoskönyv)
A Könyvtár nyitva tartása:
Hétfő: 8-12, 13-17
Kedd: 8-12, 13-17
Szerda: 8-12, 13-17
Csütörtök: kölcsönzési szünnap
Péntek: 8-12, 13-17
A Közösségi Ház nyitva tartása az igényekhez igazodik
A Helytörténeti Kiállítóhely nyitva tartása:
Hétfő: 8-12
Kedd: 8-12, 13-17
Csoportok részére előre történő bejelentkezés alapján igény szerint nyitva tart az intézmény.
A Kulturális Minisztérium jelentése Hort Község Kulturális életéről
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium elvégezte Hort Község Önkormányzatának közművelődési feladatellátásának vizsgálatát. A jelentés, melyet a napokban kapott kézhez az önkormányzat, megállapítja, Hort Község Önkormányzata kötelező közművelődési feladatait jó színvonalon teljesíti. A község vezetése tudatában van a település kulturális- közművelődési-rekreációs szükségleteivel és igényeivel, melyeket figyelembe vesz, kielégítésüket támogatja.
A közművelődési ellátás, annak hatékonysága és eredménye jó, mely nagyban hozzájárul a község népességmegtartó erejéhez. A szakfelügyelet a község közművelődési szakmai tevékenységét fejlődőnek minősíti. Ennek indoka az, hogy a település és annak vezetése törekszik arra, hogy céljaik elérését szolgálja és bővítse a közművelődés.
A község gazdasági programjában foglalt kultúrát érintő infrastrukturális fejlesztések megvalósultak, vagy folyamatban vannak.
Az önkormányzat a normatív állami hozzájárulást rendeltetésszerűen és hatékonyan használja fel. A fenntartó önkormányzat, valamint a Kulturális Centrum eredményesen és hatékonyan végzi kötelező közművelődési feladatait. Kulcsfontosságú eredmény az, hogy a közművelődési tevékenység által nőtt a település közösségi ereje, az egymás elfogadása, a települési, pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, valamint a település megtartó ereje.
Az önkormányzat honlapja rendkívül gazdag, naprakész és széleskörűen informatív. A Krónika című önkormányzati lap magas színvonalon mutatja be a község eseményeit, ismerteti az alapvető információkat. Mindkét médium gazdagon ismerteti a település kulturális életét, propagálja a különböző rendezvényeket.
Ezek a nyilvánosságok biztosítják a lakók tájékozódását, továbbá reprezentálják a település gazdag tevékenységét és fejlődését.
Aktuális programjainkról
itt olvashat
Elérhetőségünk
3014 Hort
Szabadság tér 23-23/a.
Tel.:37/378-145
37/578-038
hortikon@konyvtar-hort.koznet.hu
Kulturális Centrum igazgatója: Cseh Katalin Bernadett